Kapcsolatok

 „Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy a munkásokkal fát gyűjttetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt. „ Saint Exupery tanácsát megfogadva nem írom le, hogy jövőre, január utolsó hetében jelentkezz te is, kedves Testvérem a mátraházi gyülekezeti kirándulásra, hisz minek is jelentkeznél, ha nem tudod, miről maradtál le idén.

A helvéciai, szentkirályi és kerekegyházi református gyülekezet tagjai 2017. február 10-én immár az ötödik alkalommal gyűltek össze a hegyen. Ki azért ment, mert feltöltődni vágyott, ki a szánkózás örömeit élvezni vagy a mátrai turista utakon sétálgatni. Egy közös célunk volt: együtt lenni Isten igéje körül.

A házasság hete előzeteseként Fodorné Ablonczy Margit lelkipásztor vezetésével a kapcsolatainkon gondolkodtunk el. Arról, hogyan tudunk a másikra – párunkra, családtagunkra, gyülekezeti testvérünkre - figyelni, elfogadjuk-e a másságával, a miénktől eltérő gondolkodásával, igényeivel együtt. Tudunk-e egy jó szót szólni ahhoz, aki tüske a szemünkben? Vissza tudunk-e fordítani Istenhez embereket egy kedves szóval, ha úgy érezzük, mi vagyunk megsértve és minket illetne az a kedves szó? Érdemes ezeket végiggondolni!

A legjobb párkapcsolatban, szülő-gyermek kapcsolatban vagy barátok között is előfordulhat, hogy az egyik fél ad, de soha nem kap. Vagy nem úgy kap, ahogy szeretné. Vajon hányan tudják, merik ezt megbeszélni? Elmondtuk-e már a másiknak, hogy mivel bántott meg, vagy csak forgatjuk magunkban a haragot, a keserűséget? Tudunk-e megbocsájtani és bocsánatot kérni?

Úgy tűnhet, elcsépelt dolgokról beszélgettünk Mátraházán. De milyen jó ezeket az „elcsépelt” gondolatokat időnként elővenni! Felmenni a hegyre, összegyűlni a testvérekkel és megbeszélni, ki, mit tanult már meg az életében, milyen bukásokon és milyen csodákon van túl. Ahányan voltunk, annyi féle választ adtunk a feltett kérdésekre, egymást építve, segítve.

Hála és köszönet azoknak, akik a beszélgetések ideje alatt vigyáztak a gyermekeinkre!

Jövőre várunk téged is!

Címke: